Búcsú

Sziasztok!
Ahogy már a címből kivehettétek búcsúzom tőletek. Igen búcsúzom. Abba hagyom az írást. Örökre semmikép sem, de ezt a történetet nem folytatom tovább. Köszönöm, hogy eddig olvastatok! Ez nagyon sokat jelent számomra. Köszönöm a 36 rendszeres olvasót. És hogy eddig olvastatok!

Kb. 8 hónapja, hogy elkezdtem írni és ezalatt az idő alatt nagyon sok mindent történt. Szép lassan elkezdett nőni a blog olvasóinak a száma, mely nagyon boldoggá tett. Nem gondoltam volna hogy egy ilyen kis firkát bárki is olvasna, de tévedtem. Sose gondoltam volna arra, hogy én valaha írni fogok, ez csak úgy jött, és "szinte beléestem". Rabjává váltam, órákon, szabadidőmben is írással foglalkoztam. Ezalatt az idő alatt barátságok szövődtek. Voltak jó kritikák de rosszak is. De a jóból több. Régebben, de még most is úgy gondolom hogy ha abbahagyom az írást nem fog a törim se én magam hiányozni senkinek. De nekem ti olvasók nagyon is!! Nagyon sokat tett hozzá ez az élmény az életemhez. Megígérhetem, hogy még fogtok felőlem hallani. Továbbra is fogok írni, de ezeket nem teszem közzé egy blogban. Leginkább a versekbe szerettem bele, de folytatom a történet írást is. Ha bár nem hosszabb regényben, csak novellákban, de ezekkel az a célom, hogy emberekből érzéseket, érzelmeket tudjak előhozni. Sírást, mikor minden rosszra fordul, örömet, ha egy élet sorsa jobbra fordul. Álmom, hogy írásaimmal embereket tudjak megérinteni. Remélem nem felejtitek el ezt pár hónapot, melyet együtt vészeltünk át. És ha bárki szeretné tartani, felvenni velem a kapcsolatot, nyugodtan írjon, nagyon sokat jelentene számomra. Még egyszer köszönöm, hogy itt voltatok. Szeretnék tőletek egy verssel búcsúzni, melyet én írtam. Nem tartozik ide, de remélem tetszeni fog.
Puszi: Ella


Minden éjjel rád gondolok
És eszembe jut mosolyod
Olyankor a fellegekben járok
Felhőkön táncot járok.
Később rám nehezedik egy álom
Melyben szemedet látom
A tekinteted felperzsel
Azon nyomban elégek.
Összekulcsolod kezeinket
Majd ennyit suttogsz: SZERETLEK!

Álarc mögé rejtett szerelem - 2. fejezet

Sziasztok!!! Itt van a várva várt 2. fejezet!!!!!! Sajnálom, hogy ennyit késtem vele, de beteg is voltam, meg rendesen menni sem tudtam pár napig. Remélem tetszeni fog nektek!!!!! Kérlek titeket, hogy minél több komit írjatok és szeretnék egy határt is megszabni ami a 15!! Ez csak egy egyszeri alkalom, remélem írtok. Jah és bocsi hogy ennyire szemét vagyok a végével kapcsolatban, de szeretek szemétkedni!!

U.i: Köszi a 30 rendszeres olvasót!!
Puszi: Ella

 

Aro szemszöge:

Megéreztem két szarvascsorda illatát. Ösztöneimre hagyatkozva indultam zsákmányom megszerzésére. Kitűnő szaglásom, illetve hallásom segítségével hamar rábukkantam áldozataimra. Nyugodtan itták a folyó vizét, nem számítva arra, hogy nemsokára meghalnak. Nesztelenül közelítettem feléjük és engedtem, hogy a vámpír énem felülkerekedjen rajtam. Elvesztettem a fejemet, csak a szomjam csillapítására tudtam gondolni. Támadóállásba helyezkedtem és egy ugrással rávetettem magam a legnagyobb hímre. Még próbálkozni sem volt ideje, már fogaimat lüktető ütőerébe mélyesztettem. Az édes nedű végig folyt torkomon és máris csillapítani kezdte szomjúságomat. Mire végeztem az égető érzés kezdett elviselhetővé válni.

A testvéreim nem értenek egyet ezzel az életmóddal. Nem, hibáztatom őket, nagyon nehéz leszokni az emberi vérről. Közel 200 évig én is embereket gyilkoltam, hogy kielégítsem szomjamat. De a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni.

Elmélkedésemből egy lány sikolya rántott vissza a valóságba.

Követtem a hangot, és ekkor megláttam egy csodaszép teremtést. Több csontja eltörve, horzsolások csúfítják egyébként tökéletes bőrét.

Bőre, mint a hó, hosszú barna haja, mint a selyem omlott vállaira. El sem tudok képzelni nála szebb élőlényt. Mint egy földre szállt angyal. Egy fájdalmas sikoly tört fel mellkasából. Ekkor eszméltem fel, hogy már percek óta csak állok és nézem, ahogy majdnem megöli egy vámpír. Ezt nem hagyhatom! Rávetettem magamat a vámpírra, de már megharapta az angyalt.

- Hogy képzeled? Hogy mered megszakítani a vacsorámat?

Válaszolni nem válaszoltam. Elméjét ellepte a köd, nem tudta mit cselekszik. Hátulról próbált rám támadni, de sikeresen kitértem ütése elől. Pár percig játszottuk még ezt a „játékot”. Mikor már kb. 5. ütése elől tértem ki megelégeltem a dolgot és én támadtam rá. Testét darabokra téptem. Tüzet raktam és testrészeit a lángokba vetettem.

1 másodperc alatt az angyal mellett teremtem. Eddig nem vehettem olyan jól szemügyre arcát, de most hogy már közelebbről láttam, megállapíthatom, nincs nála szebb, jobb teremtés a világon.

Arca a fájdalomtól eltorzult. A méreg szétáradt testében. Már túl késő, hogy bármit cselekedjek. Át fog változni. Tudtam, min megy keresztül, hiszen én magam is megtapasztaltam. A fájdalom, mely majd felemészt, nem alszik el, és te csak küzdesz ellene, de nincs értelme. Gyenge testét ölembe vettem. Emberi tempóban vittem egy biztonságos helyre, a házamba. Próbáltam fejébe látni és kiolvasni, hogy mi is történhetett vele, de nem sikerült. Ilyet még egyszer sem tapasztaltam. Újból megpróbáltam, de kísérletem ismét kudarcba fulladt. Rég nem találkoztam, olyasvalakivel, akinek már vámpír léte előtt is lett volna valamiféle képessége. Bizonyára egy pajzs védi agyát, és emiatt nem tudok elméjébe hatolni. Minél közelebbről megismerem ezt a lányt, egyre jobban felkelti az érdeklődésemet.

Három nap múlva…

Már három napja tart az átváltozás. Pár perc múlva felébred. A méreg már megtámadta szívét, nincs sok hátra.

A szíve egy utolsó dobbanással le is állt.

- Mindjárt vége lesz. Már nem kell sok. – mondtam.

Hirtelen felpattantak szemei. Egyrészt örültem, másrészt aggódtam. Tudtam, hogy rám fog támadni és az lesz neki az első, hogy szomját csillapítsa. Mindenkivel így van. De ideje bemutatkoznom.

- Szia! Az én nevem Aro. Hogy érzed magad? – kérdeztem.

- Szia! Jól. Te mentetted meg az életemet? – teljesen ledöbbentem. Nem támadt rám és a szeme színe sem vörös. Színe, mint a csurdogáló mézé. Pár perc elmélkedés után eszembe jutott a kérdése és végre válaszoltam neki.

- Igen.

- Nagyon köszönöm. Te is vámpír vagy? – Honnan tudja, hogy vámpír vagyok?

- Igen, ahogy most már te is. – jelentettem ki. A hangom nyugodt és megfontolt volt.

- MI???? – hangja pár, oktávval feljebb szaladt. Ilyet sem érzékeltem még. Nemcsak a vámpírokra vonatkozó általánosságok hiányoznak belőle, hanem még a felfogása is más. Szemeiben értetlenséget véltem felfedezni. Az lesz a legjobb, ha mindent az elejéről elmesélek.

- Az a vámpír, aki rád támadt még újszülött volt… – folytattam volna, ha nem vág újból szavamba.

- Újszülött?? – Kíváncsiság bujkált szemeiben, nagyon érdekelhette mi is történt pontosan vele.

- Te is az vagy. Azokat nevezik újszülöttnek, akik nem rég változtak át. Szóval, az a vámpír rád támadt. De mielőtt végezhetett volna veled, leszedtem rólad. Mivel a méreg már a szervezetedbe került megkezdődött az átváltozás. Három napon át voltál eszméletlen. – Elmeredt gondolataiban… de arca hirtelen aggodalmassá vált.

- És akkor embereket kell ölnöm? – kérdezte hisztérikusan. Mikor megláttam, éreztem, hogy ő más. És hát itt a bizonyítéka is.

- Általában a vámpírok emberi véren élnek, de van egy másik eshetőség is. Az állati vér, mely nem olyan ízletes, laktató, mint az emberi.

- Nekem tökéletesen megfelel az állati is. A lelkiismeretem mindig kínozna. – Ennyi önuralmat már rég nem láttam vámpírnál. Ekkor eszembe jutottak a régi szép idők, mikor Carlisle barátom még nálunk tartózkodott. Csodálom óriási önuralma miatt. És már megint megfeledkeztem valamiről. Lehet, hogy…

- Nem vagy szomjas?

- Neee… – már épp hazudott volna, de helyette leleplezte magát - Ez meg mi?

- Szomjas vagy. Induljunk vadászni.

Az erdő felé vettem az irányt és csak futottam, futottam. Élveztem, ahogy a szél arcomba csap és hajamat összekócolja. Könnyen lépést tartott velem, de nem csak lépést tartott velem, hanem még gyorsabb is volt. Egyszer csak megálltam és kiadtam az utasítást:

- Szagolj a levegőbe! – utasítottam - Hallgass az ösztöneidre.

Ahogy ezt kimondtam mélyet szippantott a levegőbe és már futásnak is eredt. Csak ekkor vettem észre, hogy a közelben sétál két ember. Támadóállásba állt és már épp ugrott volna, de nem történt semmi. Majd újból beleszagolt a levegőbe és megint futásnak eredt. Ezúttal egy hegyi oroszlánt szúrt ki zsákmányának. Még csak fél órája, hogy magához tért és az előbb meg tudta fékezni magát. Nem támadt rá azokra az emberekre. Követtem és megvártam, míg végez az oroszlánnal. Olyan profin csinált mindent, mintha már több száz éve vámpírként élne. Neki dőltem az egyik fának és vártam. Alig pár perc múlva már kész is volt.

- Végeztél is?

- Igen. – és már megint elfelejtettem valamit.

- Egy valamit nem említettem. A vámpíroknak vannak képességeik. Nekem a gondolatolvasás. De csak érintésen keresztül tudok mások gondolataiban olvasni.

- Akkor az enyémeket is hallod? És nekem van valamilyen képességem?

- Nem. A tiedbe nem látok. Én magam sem értem az okát. Úgy gondolom, az agyad körül egy pajzs van, és ettől nem tudok az elmédbe hatolni.

- És miért mentettél meg? – és akkor feltette a több mint 1.000.000 –t érő kérdést. Nem tudtam mit feleljek, de aztán rájöttem, az lesz a legjobb, ha az igazságot mondom.

- Hát… tudod, amikor megláttalak elámultam. Ember létedre gyönyörű voltál. Bele akartam nézni a fejedbe és nem sikerült. Úgy éreztem, nagyon különleges lehetsz. Így hát elhoztalak és most itt vagy. De te még be sem mutatkoztál. Hogy hívnak?

- Bella.

- Csatlakoznál a családomhoz? – tettem fel a kérdést. Láttam arcán, hogy gondolkozik, majd végül felelt kérdésemre.

Álarc mögé rejtett szerelem 1 fejezet

Itt az első feji!!! Remélem tetszeni fog!! Léccí írjatok komikat, hogy tudjam tetszik-e a törim!!!!!Puszi: Ella
UI: ÉS bocsi hogy ennyit késtem!! Csak mostanában kevés időm van és nincs elég énekóra amin tudnák írni :D

Bella szemszöge:

Anyámmal az erdőben sétáltunk. Mindenféléről beszéltünk. Szerettem nagyon. Az égvilágon mindent megosztottam vele. Jól kezelt bármilyen helyzetet és megpróbálta a dolgok jó oldalát nézni. Már egy ideje sétáltunk. Leültünk egy kőre. Egymás mellett ültünk csendben és hallgattunk. Hallgattuk a természet hangjait, a közelben lévő patak csobogását, a madarak csiripelését. Ezek a legszebb hangok, melyek nem csupán a természet dallamai, hanem a lélek legbelső szükséglete. És ha belegondolok, egyre jobban tesszük tönkre. A szemeteléssel, erdők kivágásával. Gondolataimból egy morgás szakított ki. A fák mögül jött a hang. Valami kijött onnan, de olyan sebességgel, hogy csak egy elmosódó csíkot láttam belőle. Kezdtem pánikolni. Hátra fordultam és megláttam egy embert. Vagy még sem ember volt. Természet felettien szép, szemei vörösök, melyek vészt jósoltak. Rávetette magát anyámra. Hegyes fogait nyakába mélyesztette. Teljesen lemerevedtem. Nem tudtam mit csináljak, és hogy segíthetnék édesanyámnak. Lábaim önálló életre keltek. Futottam, de megbotlottam egy fadarabban. Az a valami utánam jött. Megfogta a lábam és azzal húzott magához. Megpróbáltam szabadulni szorításából, de nem ment. Valami roppant és erős fájdalmat éreztem a karomban. Biztos voltam benne hogy eltörött. Fogaival vészesen közeledett nyakam felé, és beleharapott. Iszonyú fájdalom járta át a testemet. Égett mindenem. Nem akartam meghalni. Még csak 17 éves vagyok. Nem így képzeltem el a halálomat.

Valaki leszedte rólam a vámpírt. Már hallottam ilyen teremtésekről, de csak a mesékben. Nem gondoltam, hogy létezhet a világon egy ilyen faj is. Hatalmas csattanások, majd füst szag. Az a valaki hozzám hajolt és ennyit mondott: - Bírd ki! Túl fogod élni. - Akárhogy is hittem neki. Felemelt majd futásnak eredt. A szél arcomba csapott, de lassan felemésztett a fájdalom. Nem tudom, mióta lehetek ilyen állapotban. A fájdalom még nagyobbra nőtt és a szívemet támadta meg. Egy utolsó dobbanással leállt. Azt hittem itt a vég, vége az életemnek. De akkor miért hallom valakinek a szavait.

- Mindjárt vége lesz. Már nem kell sok. – mondta. Meg akartam tudni ki a megmentőm. Hirtelen nyitottam fel szemeimet.

Ezt nem kellett volna. Nem láttam semmit. Szépen lassan a kép kezdett kivilágosulni. Egy aggódó arccal találtam szemben magamat. Neki is ugyan olyan vörös szemei voltak, mint a támadómnak. De ő mégis más volt. Tőle nem féltem.

- Szia! – köszönt. – Az én nevem Aro. Hogy érzed magad? – kérdezte.
- Szia! Jól. – láttam rajta, hogy megdöbbent – Te mentetted meg az életemet? – kérdeztem. A hangom csak úgy csilingelt. És nem csak ez az egy volt furcsa. Hallottam apró paták dobogását, bokrok rezzenését.
- Igen.
- Nagyon köszönöm. Te is vámpír vagy?
- Igen, ahogy most már te is.
- MI???? – hangom pár, oktávval feljebb szaladt. Akkor ezért van ez a sok furcsaság? Bizonyosan.
- Az a vámpír, aki rád támadt még újszülött volt...
- Újszülött?? - szakítottam félbe kérdésemmel. Nem értettem. A csecsemők az újszülöttek, de aki rám támadt kb. 19- nek nézett ki.
- Te is az vagy. Azokat nevezik újszülöttnek, akik nem rég változtak át. Szóval az a vámpír rád támadt. De mielőtt végezhetett volna veled, leszedtem rólad. Mivel a méreg már a szervezetedbe került meg kezdődött az átváltozás. Három napon át voltál eszméletlen. - kezdtem felfogni a dolgot. Én vámpír. ÁÁÁ! De akkor embereket kell ölnöm??
- És akkor embereket kell ölnöm? – kérdeztem hisztérikusan.
- Általában a vámpírok emberi véren élnek, de van egy másik, eshetőség is. Az állati vér, mely nem olyan ízletes, laktató, mint az emberi.
- Nekem tökéletesen megfelel az állati is. – válaszomra még jobban leesett az álla. – A lelkiismeretem mindig kínozna.
- Nem vagy szomjas? – kérdezte.
- Ne... – ekkor a torkom égni és kaparni kezdett – Ez meg mi?
- Szomjas vagy. Induljunk vadászni.

Futásnak eredt. Én is utána indultam. Örömmel figyeltem fel rá, hogy könnyen lépést tudok vele tartani. Sőt még gyorsabb is vagyok nála. Váratlanul megállt.

- Szagolj a levegőbe. – utasított és én követtem parancsát. Megéreztem két ember illatát.
- Hallgass az ösztöneidre.

Így is tettem. Futni kezdtem zsákmányom irányába. Támadó állásba álltam. Már éppen ugrani akartam, amikor megszólalt egy belső hang. Bella mit csinálsz? Képes lennél ártatlan embereket megölni? Igaza van annak a hangnak. Nem tudnék megölni egy embert sem. Újból beleszagoltam a levegőbe és megéreztem egy oroszlán illatát. Újra zsákmányom felé futottam. Hangtalanul közelítettem meg az oroszlánt. Támadó állásba álltam és már ugrottam is. Rávetettem magam az oroszlánra. Ütőerébe mélyesztettem fogaimat. Az édes nedű csillapította a torkomban lévő égést. Pár perc múlva a test teljesen kiszáradt. Egy csepp vér sem maradt. Az égés csillapodott, de nem múlt el teljesen. De ezt a kicsit bármikor el tudom viselni. Felálltam a test mellől. Aro egy fának dőlve várt rám.

- Végeztél is?
- Igen.
- Egy valamit nem említettem. A vámpíroknak vannak képességeik. Nekem a gondolatolvasás. De csak érintésen keresztül tudok mások gondolataiban olvasni.
- Akkor az enyémeket is hallod? És nekem van valamilyen képességem?
- Nem. A tiedbe nem látok. Én magam sem értem az okát. Az elméletem, hogy az agyad körül egy pajzs van és ettől nem tudok az elmédbe hatolni.
- És miért mentettél meg?
- Hát tudod, amikor megláttalak elámultam. Ember létedre gyönyörű voltál. Bele akartam nézni a fejedbe és nem sikerült. Úgy éreztem nagyon különleges lehetsz. Így hát elhoztalak és most itt vagy. – Örültem annak, hogy nem lát bele a fejembe.
- De te még be sem mutatkoztál. Hogy hívnak?
- Bella.
- Csatlakoznál a családomhoz? – tette fel a kérdést.
- ...

Prológus

Egy lány sétál az erdőben az édesanyjával...A fák mögül egy halk morgás hallatszódik...Egy vámpír jön elő...Ráveti magát a nőre, és szép lassan inni kezdi a vérét...A lány nem tudja, mitévő legyen...Rátámad a vámpír...Valaki leszedi róla...És ezzel megkezdődik az átváltozása...Mikor felébred, egy vörös szempárt pillant meg...
A vámpírok közül is a legszebb lesz. Egy fiú sem, tudja felolvasztani a szívét. De egyszer csak jön valaki, akinek mégis sikerül.

Vajon ki a tulajdonosa a vörös szempárnak? Ki mentette meg Bellát? Ki lehet az a fiú, akinek sikerült felolvasztania szívét? Mennyi mindennel kell megküzdeniük, hogy egymáséi lehessenek?